A Vígszínház már játssza, majd pénteken hivatalosan is bemutatja a Földrengés Londonban című alkotást. Mike Bartlett angol író műve aktuális környezetvédelmi kérdéseket feszeget, teszi mindezt úgy, hogy nem beszél félre, és rémisztő jövőt vázol az emberiség elé. Aki jegyet vált az előadásra, készüljön fel rá, hogy a klímaváltozás lehető legijesztőbb következményeivel fog szembesülni.

(Fotó: vigszinhaz.hu)

A darab három angol lánytestvér történetét meséli el. A legidősebb, Sarah (Járó Zsuzsa) környezetvédelmi miniszter, a középső, Freya (Bata Éva) tanárnő, a legfiatalabb, Jasmine (Szilágyi Csenge) csellengő egyetemista. Apjuk, a mogorva, nem éppen családcentrikus klímakutató (Lukács Sándor) már húsz éve lelépett tőlük, kapcsolatban sem áll a lányokkal. Az anyjuk régen meghalt.

A sors szeszélye folytán mindhárom nővért a Föld további sorsa foglalkoztatja. A terhes Freya a születendő gyermeke jövője miatt aggódik. Jasmine-t aktuális szeretője afrikai hazája kapcsán érinti meg a környezetvédelem, bár túlzás volna rásütni, hogy elhivatott lenne az ügyben. A miniszter asszony pedig egy reptéri beruházás leállításán töpreng, miközben zsíros ajánlatot kap egy magáncégtől is.

A testvérek egymáshoz fűződő viszonya nem kiforrott, ahogy a családjukban semmi sem az. Bata Éva visszafogott stílusban alakítja a szorongó, sérült önképpel bíró Freyát. Járó Zsuzsa miniszteri karaktere eleinte jéghideg nárcisztikusnak hat, de a folytatásban megmutatja érző, nőies oldalát is. Szilágyi Csenge túlzottan sok harsányságot visz a szerepébe. Elhisszük neki, hogy ő a lázadó fiatal, aki bárkivel bárhol, ám esetében a kevesebb több lehetne. Lukács Sándor az apa megformálása közben világ leglesújtóbb figurájává alakul át. Kutatóként lemond a bolygóról, és biztos benne, hogy vele együtt hamarosan minden elpusztul. Amit pedig a terhes lányának javasol, nos, olyat még valószínűleg senki nem javasolt a gyermekének.

A sztori legtündéribb szereplője Peter, a kisiskolás (Gerő Botond), Freya tanítványa. A kis tinédzser korára jellemző szókimondással vág a dolgok velejébe, dohányzik, viszkizik, és ha az nem lenne terhes, talán még a tanárára is rástartolna. Az ő szájából hangzik el az előadás egyik legütősebb mondata ("Ha van isten, nagyon ki lehet akadva"). Ezen kijelentésével csak a kutató életszemléletét hűen tükröző idézet ("Amilyen most az élet, az szégyen, de amilyen lesz, az elviselhetetlen") vetekszik.

Az előadás látványvilága bámulatos. Az alkotók mozgatható képernyőkkel operálnak, a szereplőket rendszeresen ezen keresztül (is) látjuk, amint webkamerán át mutatják meg magukat. A süllyeszthető színpad egyes elemei ugyancsak állandó mozgásban vannak. Ennek köszönhetően egyszerre több helyszínt jelenítenek meg, melyek közül éppen azt követhetjük nyomon, ahol a történés zajlik. A látványelemek miatt a nézőt rendkívül sok inger éli. Ezek csak adott ideig képesek fenntartani a figyelmét, egy idő után pedig elcsigázzák.

Eszenyi Enikő rendező a művel nagy fába vágta a fejszéjét, és derekasan helyt állt. Már önmagában az megsüvegelendő teljesítmény, hogy kéthavi próbaidőszakkal a hátuk mögött csapata ilyen produkcióval rukkolt elő. És kétség nem férhet hozzá, hogy a színészei idővel egyre otthonosabban mozognak majd a szerepükben, így a történet további magasságokba emelkedhet. Senki ne várjon önfeledt szórakozást. Viszont aki eltökélt, és helyet foglal a nézőtéren, karfaszorongató helyzeteket, meghökkentő tényeket és azt illetően halvány reménysugarat kaphat, hogy még nincs minden veszve.

További információ a színház honlapján.