Az Örkény Színház március 18-án mutatja be a Mesél a bécsi erdő című darabot. Az osztrák-magyar drámaíró, Ödön von Horváth alkotása az 1930-as évek évek Ausztriájába repíti vissza a nézőt, ahol egyre nagyobb teret nyer a nácizmus eszméje, miközben a kispolgárok a szívük mélyén éppúgy szeretetre éheznek, mint bármely más korban. A készülő előadással kapcsolatosan Für Anikó osztotta meg velem a gondolatait, aki Valériát, a trafikos nőt játssza.

Für Anikó és Polgár Csaba (Fotó: Gordon Eszter)

Orkhesztra blog: Hogyan látja von Horváth drámáját, miben ragadná meg annak lényegét?

Für Anikó: Egy jó mű mindig gondolatébresztő. Képes rá, hogy általa önmagunkra ismerjünk, emellett állást foglal aktuális emberi kérdésekről is. Sokolvasatú, lerághatatlan csont, hiszen az ember nem változik, nem tanul a hibáiból. A Mesél a bécsi erdő ilyen alkotás.

Ob: A darabban Ön Valériát alakítja. Kérem, meséljen a szerepéről.

FA: Valéria trafikosként dolgozik. Szeretetvágy, szerelem, érdekek, az öregedéssel való szembenézés, élni akarás és még sok minden kavarog a figurában. Komoly életösztön munkálkodik benne. A kívülálló számára talán úgy tűnhet, csupán sodródik az eseményekkel, de valójában az adódó lehetőségeket ragadja meg. Izgalmas a bőrébe bújni. Kihívást jelent, hogy feltérképezzem, mi történik vele, hogyan változik, milyen utat jár be.

Ob: Aktuális ma ez a dráma?

FA: Nagyon. Az ember manapság is hajlamos ideológiai megfontolásból szörnyű tetteket elkövetni, a kisember kiszolgáltatottsága sem változott fikarcnyit sem. Úgy tűnik, az emberi faktor már csak ilyen marad. A valóság a gyarlóságról szól, nem a maradandó értékekről. És az egészben az a legborzasztóbb, hogy eközben mindenki meg van róla győződve a saját igazáról.

Csuja Imre és Für Anikó (Fotó: Gordon Eszter)

Ob: Kinek ajánlja az előadást?

FA: Azoknak, akik szeretik a jó színházat. Azoknak, akiket nem riaszt el, ha valami nem "kétdimenziós", és nem lusták gondolkozni.

Ob: Miként értékeli a próbaidőszakot?

FA: Egy előadás összerakása mindig a nulláról indul, és hatalmas "birkózás". Ahhoz hasonlítanám, mintha az ember a tóparton keresné a megfelelő követ, aztán ha megtalálta, bedobja a vízbe, és a kő merülni kezd. A próbafolyamat után - szerencsés esetben - jön egy csomó előadás. Ennek során a kő egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed, de sosem landol a tó alján. Minden egyes előadás közelebb hozza a tökéletest, ami - szerintem - mindig csak eszmény marad. Az élet sohasem ideális, és a száz százalék sem homogén soha.

----------------

További információ a színház honlapján.