Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról

2015. november 29. 15:59 - kothoga

Gyökér-e a férfi?

Ősember

A férfi és nő közötti kibékíthetetlen ellentét már sok irodalmi alkotáshoz szolgáltatott központi témát. Nincs ez másként az Ősember esetében sem. Hősünket, a negyvenes férfit éppen kidobta az asszony az utcára. A helyzet közhelyszerű, mégis izgalmas. Úgy meg pláne, hogy a főszereplőnk őszintén magába néz, felteszi a nagy kérdést, miszerint ő gyökér-e, és elkezdi felidézni, milyen történések sorozata vezetett elkerülhetetlenül a párkapcsolati kudarcához.

osember.jpg

Az egyszemélyes darab művészében, Kálloy Molnár Péterben az a legjobb, hogy elhisszük neki, amit mond. Szívbemarkolóan őszinte és sallangoktól mentes személy. Ugyan felismeri, hogy sokat hibázott, de alapvetően a két nem közötti különbségekben keresi a bukásának okát. És ezt nem is látja rosszul. Az őskortól indulva felgöngyölíti a saját szánalmas életét, rátapintva olyan alapigazságokra, melyek valóban megkeserítik a férfiak dolgát. És a nőkét is, hiszen mérhetetlen önkritikával a saját nemét is ostorozza.

És hol érdekes mindez a nézőnek? Hát ott, hogy nemtől függetlenül mindenki a könnyét törölgeti a kacagástól. Az élet elcsépelt részleteiben ugyanis rengeteg humor rejlik, ezeket pedig kitűnő arányérzékkel mesélik el nekünk. Kálloy Molnár több helyszíni nézőt bevon a monológjába, de pazarul reagálja le a spontán bekiabálásokat is. Közben ő is röhög, látszik rajta, hogy minden sejtjével érzi és átérzi az általa megformált karaktert. Sőt, olyannyira jól játszik, hogy az előadás végére az is megfogalmazódhat a nézőben, nem is színjátékot láttunk, hanem egy ember valóságos nyomorúságát.

A darab vége visszafogott katarzist tartogat. Kiderül, hogy a férfi nem gyökér, csupán másként van behuzalozva, mint a nő. A megoldás nem elcsépelt, nem eltúlzott, és a remény, hogy van kiút vagy visszaút, ott pislákol benne. Aztán jön a vastaps, mely a művész mellett jár a barlangrajznak, az őskori anyafigurának és a füstölgő szentélyt alakító szemetesnek is. A néző pedig hazamegy, igyekszik ugyanúgy élni az életét, mint addig, de nem megy neki. Úton-útfélen beleütközik a sablonokba, melyeket az előadás boncolgatott, és akaratlanul is mosolyra görbül a szája. És tisztán látja, hogy az ősember ott lapul mindannyiunkban.

További információk: itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://orkhesztra.blog.hu/api/trackback/id/tr748124940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról
süti beállítások módosítása