1979-ben kettős gyerekgyilkosság rázta meg az országot. Molnár Henrik László, az egyik budapesti színház díszletese a Hárshegyen két 13 éves gyerek életét oltotta ki. Anger Zsolt rendezése az ő történetét meséli el az édesanyja szemszögéből, aki természetesen folyamatosan annak okait kutatja, miért és hogyan lett gyilkos a fiából.
Fotó: Nehéz-Posony Kata
Nézőként egy szerény külsejű lakásba csöppenünk. Ilyennek képzelhető el egy tipikus magyar lakás a hatvanas-hetvenes években. És pontosan olyannak képzelhető el egy tisztességet kereső, átlagos anya, ahogy azt Pogány Judit bemutatja. Serényen teszi a dolgát, közben a múlton siránkozik, mert fia halott. Hozzá készül a temetőbe.
Laci volt a hárshegyi rém, akinek zaklatott élete már gyerekkorában arra utalt, hogy a lelkében komoly zavar uralkodik. Például akkor, amikor a baltát váratlanul az apja hátába állította. Igaz, az anya szerint csupán érzékeny volt a fia, akit nem szabadott megbántani, akivel nem volt érdemes kekeckedni. Valójában az elbeszélésből egy pszichopata kórképe bontakozik ki előttünk.
A bűnügy családi előzményeit és történetét a nagyközönség Vajda István tollából ismerhette meg. Vajda annak idején végigülte a tejes tárgyalást, sok időt eltöltött Molnárnéval, aki megosztotta vele a família borzasztó titkokkal teli múltját.
A tettes volt a mai napig az utolsó elítélt, akit Magyarországon kivégeztek.
Pogány sallangoktól mentes előadásmódjának hatására a lélegzetét is visszafojtja a néző. Az anya értetlenül áll az események előtt, és képtelen szembenézni a ténnyel, hogy szörnyeteget nevelt. Naiv szemlélőként értelmezi fia személyiségét, pedig neki is látnia kellett (volna), hogy a sorozatos balhék törvényszerűen fognak egy végzetes nagy tragédiába torkollni.
A művésznő előadás közben annyira átéli a szerepét, hogy a darab végi vastaps sem zökkenti ki abból. A szemei mélységes bánatról árulkodnak. Elhisszük neki, hogy igazából Molnárnét láttuk a színpadon. Mint Pogány nyilatkozta, sokszor a saját fiára gondolt közben. Hiszen egy érző szívű anya bármely helyzetben képes azon merengeni, milyen apróságokon múlik a gyereke sorsának alakulása.
A monodrámát már börtönben is bemutatták. A rabok egyike-másika a szemeit törölgetve jött ki az előadóteremből, mert a saját történetét látta elmesélve. A darab olyan érzésekkel szembesítette őket, melyekkel igyekeztek nem foglalkozni, melyeket korábban gond nélkül söpörtek a szőnyeg alá.
További részletek a színház honlapján.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bagira79 2021.09.19. 09:44:22
Nem volt. Más írásból kiderült, ostoba primitívek voltak. A legnagyobb sérülést az okozza egy gyermeknek, ha a saját szülei nem értik meg. Nem született "pszichopata" volt, mint aminek ez a cikk szeretné feltüntetni.