Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról

2016. április 03. 19:23 - kothoga

Bolygó végveszélyben

Bata Éva a Földrengés Londonban előadásról

Egy színház a maga módján sokat tehet azért, hogy felhívja az emberek figyelmét olyan problémákra, melyek mindannyiunkat érintenek. A Vígszínház közelgő bemutatója, a Földrengés Londonban éppen ezt a célt tűzte maga elé, amikor a környezetszennyezés következményeit veszi górcső alá. Az előadásról annak egyik főszereplőjével, Bata Évával beszélgettem, aki egy klímakutató lányát, Freyát alakítja.

bata_eva.jpg

Fotó: Dömölky Dániel

Orkhesztra blog: Hogy a téma aktuális, az nem lehet kérdéses. Freya családjában miért lesz mégis ennyire hangsúlyos a rémisztő jövőkép?

Bata Éva: Freya teherbe esett, és ezt követően látogat el az édesapjához. Kíváncsi rá, milyen élet várhat a gyermekére. A férfi a Föld és az emberiség jövőjét illetően azonban rendkívül súlyos képet vázol a lánya elé. Belelát olyan kutatásokba, melyekre a valóságban már sok szervezet felhívta a figyelmet.

Ob: Milyen érzéseket vált ki belőled Freya megformálása?

BÉ: A szerepben végtelen a lehetőség. Freya már terhes, és én is szeretnék majd kisbabát, ezért ebből a szemszögből teljesen tudok vele azonosulni. Természetesen mindenben nem egyezünk, de a próbafolyamat arról is szól, hogy beengedem őt magamba annyira, amennyire ez lehetséges.

Ob: Az előzetesekben lehet olvasni, hogy az előadás modern, látványos megoldásokban bővelkedik. Anélkül, hogy lelőnénk a poént, tudsz erről valamit mondani?

BÉ: Az előadásban sokféle művészeti ág találkozik, gazdag képi és hangi világ jellemzi. Számos szakember dolgozik rajta, az operatőrökön és a video designeren át a zenei munkatársakig.

Ob: Kinek ajánlanád az alkotást?

BÉ: A történet sok szálon fut, a mondanivaló sűrű, mindenkihez szól.  Bár modern a sztori, időset és fiatalt egyaránt meg kívánunk vele szólítani.

Ob: Miként zajlott a próbafolyamat?

BÉ: Remek hangulatban dolgoztunk. Voltunk kint Londonban is, ahol az előadáshoz készítettünk filmkockákat. Az alkotó csapat az elmúlt hetekben szinte együtt lélegzett. A történet sok apró jelenetből áll össze, és úgy vélem, ha a színpadon hatékonyan adjuk át egymásnak az energiákat, akkor ütős előadás kerekedhet belőle.

----------------

További információ a színház honlapján.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://orkhesztra.blog.hu/api/trackback/id/tr118557380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról