Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról

2016. február 06. 19:52 - kothoga

Nők a fürdőben

Gőzben - előzetes

A Karinthy Színház február 12-én tartja legújabb bemutatóját: Nell Dunn 1981-es Steaming című írását Korcsmáros György rendezésében viszik színre. Az előadás egy törökfürdő sorsán keresztül feszegeti a női egyenjogúság kérdéskörét, mely a jelenkori Magyarországon nem is lehetne aktuálisabb. A darab egyetlen férfi szereplője, Szegezdi Róbert kalauzol el bennünket a gőzfürdő sokat sejtető félhomályába. 

szegezdi_robi.jpg

Orkhesztra blog: A 35 éve írt darabot itthon eddig Budapesten a Kamaraszínházban és Miskolcon mutatták be. A Karinthy Színház miért pont most tűzte műsorára?

Szegezdi Róbert: Az erre az évadra vonatkozó tervben nem szerepelt az előadás, csak egy másik bemutató meghiúsulása miatt került elő. Gyorsan kellett dönteni, de az már a sors keze volt, hogy közben a nők jogai, a női egyenjogúság kérdése igencsak kényes témává lett Magyarországon. 

O.b.: Megtennéd, hogy röviden beavatsz bennünket a történetbe?

Sz.R.: A sztori hat, fürdőbe járó nő esetét meséli el. Ők hatan hat különböző helyről érkeztek, gyökeresen eltérő sorsokat képviselnek. A hetedik szereplő a fürdő mindenese, őt én formálom meg, aki történetesen meleg. A szexuális orientációja a hölgyek között elfogadott, dühük célpontjaként a fürdőmestert nem találják meg. 

A nők a gőzbe jönnek levezetni a mindennapok feszültségét. Itt lelik meg a közeget, ahol levethetik magukról életük terheit. Pedig a fürdőre nehéz idők járnak. Úgy hírlik, hogy hamarosan bezárják, és a helyén plázát építenek. A nők ez ellen összefognak. Féltik a fürdőt, ahol igazán önmaguk lehetnek. A gőzben tipikus női sorsokkal és teljesen hétköznapi gondjaikkal találkozhatunk.

Szegezdi Róbert emlékezetes szerepei: Asztrov doktor (Ványa bácsi), Claudius (Hamlet), Kocsma Jenny (Koldusopera), Mercutio (Rómeó és Júlia), Fagin (Oliver!), Jézus (Jézus Krisztus Szupersztár)

Díjai, elismerései: Ruszt József-díj, Gábor Miklós-díj, Paál István Diploma (rendezői nagydíj, 2011)

O.b.: A hírek szerint az előadás során az egyik művésznő meztelenül mutatkozik. Ezzel mi volt a dramaturgia célja? 

Sz.R.: Semmiképpen nem az, amit a bulvársajtó mutatott be belőle. (Az egyik lapban már jelent meg a meztelenséggel korteskedő cikk.) Egy fürdőben a meztelenség természetes dolog. Mondhatni, hogy nélküle a fürdő nem is fürdő. Ezért építettünk be egy ilyen jelenetet, mert ez is hozzájárult ahhoz, hogy a helyszínt hiteles, valós közegként ábrázolhassuk. Szó sincs itt semmiféle hatásvadászatról. 

O.b.: Mennyit időt vett igénybe a próbaidőszak?

Sz.R.: Magyarországon bevett szokás, hogy egy bemutató előtt a színészek többnyire hat héten át gyakorolnak. Most különböző okok miatt csak négy hetünk volt erre, holott a szöveg mennyisége komoly kihívás elé állította a művészeket. 

O.b.: Kiknek szól a darab?

Sz.R.: Egyértelműen nőknek. De biztos vagyok benne, hogy ha a hölgyek elhozzák magukkal a velük élő férfit, ők is jól szórakoznak majd. Viszont nekik nem árt arra felkészülniük, hogy a párjuk többször oldalba böki őket az előadás alatt, mondván: "látod, apukám, erről beszéltem."

---

További információ a színház honlapján. 

---

(Szegezdi Róbertet a közeljövőben lehet látni a Thália Színház Humorfesztiválján is, melynek keretében február 26-án a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában, a Dollárpapában szerepel.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://orkhesztra.blog.hu/api/trackback/id/tr158363340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról