Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról

2016. január 20. 18:45 - kothoga

Lázadás a zárt osztályon

Száll a kakukk fészkére

Az ellentétes erők küzdelmének ábrázolása mindig izgalmas téma. Nincs ez másként Ken Kesey remekművének legfrissebb magyarországi adaptációja esetében sem, melyet Znamenák István vitt színre. Egy elmegyógyintézet mindennapjaiba kapunk betekintést, ahová új fiú, egy köztörvényes bűnöző érkezik.

szall_a_kakukk.jpg

Patrick McMurphy (Szabó Kimmel Tamás) pszichopata bélyeggel landol a mentális sérültek között, pedig azon kívül, hogy a szabályok betartásával gondjai vannak, nem tűnik odavalónak. Imádja az életet, a nőket, a szerencsejátékot, bár a törvénnyel többször összetűzésbe került. Úgy véli, hogy a börtön után a zárt helyről könnyebb lesz megpattannia.

Ebbéli tervének első számú akadálya a kiképzőtisztként tevékenykedő Ratched nővér (Péterfy Bori). A rettegett nőszemély kemény kézzel tartja gyeplőn a betegeket, és nyilvánvalóan rossz szemmel nézi, hogy McMurphy közvetlen stílusával gyorsan azok bizalmába férkőzik. És ami a nővér szemszögéből még veszélyesebb, a gondozottjai láthatóan élvezik az újonnan érkezett fiatalember társaságát.

Az osztályon - pszichológiai értelemben - szép kórképek élik mindennapjaikat. Van itt indián törzsfőnök, dadogós szűz, paranoioás és a robbantásokhoz vonzódó kezelt is. A betegek harmonikus közösséget alkotnak. A szokásaik rabjai, dívik közöttük a trágár beszéd, de egy közös van bennük: a nővértől mindannyian rettegnek.

Az 1962-es regényből Milos Forman 1975-ben rendezett filmet. A Jack Nickolson fémjelezte alkotás az öt legfontosabb Oscar-díjat vitte el. A filmet Magyarországban két évvel később mutatták be.

McMurphy nem esik hasra a kék köpenyes amazon előtt, így elindul a harc közte és Ratched között. Sokmenetes adok-kapokba bonyolódnak. Rendületlenül keresik a fogást egymáson, de ahogy telik az idő, mindenki számára egyre bizonyosabb lesz, hogy egyenlőtlen felek küzdelmét látjuk. McMurphy számára is eljön a felismerés, hogy olyan helyre került, mely a börtönnél is rosszabb. A sorsa eleve elrendeltetett. Csupán idő kérdése, mikor vetik alá azoknak a végzetes "kezeléseknek", melyekkel a bentlakókat szokás kordában tartani.

Szabó Kimmel jó választás McMurphy megformálására. A lényéből fakadó szertelenség komoly színpadi erőt kölcsönöz számára. Ugyan egyes helyzetekben túljátssza a szerepét, de ha képes lesz megzabolázni a benne rejlő vadságot, még pazarabb teljesítményt nyújthat. Péterfy mind külsőségekben, mind viselkedésben nagyszerű produkcióval rukkol elő. Szigorával és eltökéltségével hibátlanul ellenpontozza színpadi vetélytársa féktelenségét. A legvégén bemutatott közös jelenetükben pedig meghökkentő, de emberi módon zárja le kettejük csatáját.

A díszlet korrekten hozza, amit elvárunk egy elmegyógyintézettől, a fény- és hanghatások felül is múlják azt. A néző három órán át az osztály részévé válik. Olyannyira, hogy amikor hazamegy és álomra hajtja fejét, az éjszaka csendjében az előadás hangjai ismét utat törnek felé a sötétben.

További információ a színház honlapján.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://orkhesztra.blog.hu/api/trackback/id/tr68287592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról