Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról

2015. december 15. 18:52 - kothoga

Mit okoz az ÉLET nevű drog?

Bárkibármikor

Pintér Béla darabja nem kínál könnyed szórakozást. Pedig a színész-rendező semmi olyanhoz nem nyúlt, mely távol állna a mindennapoktól: van itt drog, nyomorúság, családi dráma. A történet szálai és figurái átlagosak, bennük nem nagy kunszt felismerni a tipikus kisembert, vagy akár önmagunkat sem. És ez bizony fájdalmas dolog.

barkibarmikor.jpg

Az ÉLET nevű drog kelti életre a sztorit, már az indításban benne van a keserves folytatás réme. A néző nem is csalatkozik. Egy csonka család életébe nyerünk bepillantást, ahol mindenki defektes: érdekes módon a testileg sérültek mintha lelkileg épek volnának, és fordítva, a testileg egészségesek pszichéje mintha eltorzult volna. Mindenki arra törekszik, hogy boldog legyen. És éppen ebben rejlik a bökkenő.

A magányos családapa (Pintér Béla) lenyúlni készül mozgássérült fia (Friedenthal Zoltán) gyógytornászát, egyben szerelmét. Csákányi Eszter a nagymama szerepében igyekszik hasznos része lenni a famíliának, de az agyi érmeszesedése akadályt gördít e célja elé. A másik két női szereplő, Roszik Hella és Szamosi Zsófia pedig helycserékkel mutatja be, hogy az életben sokszor nüanszokon múlik, melyik oldalra kerülünk.

Pintér Béla és Társulata jó ideje Magyarország legnépszerűbb alternatív színházát játssza. Kényes, feszítő témákhoz nyúlnak hozzá, és a maguk provokatív módján bontják ki a mondanivalót.

A keserédes produkció rendezője nem a felhőtlen szórakoztatást tűzte ki maga elé. Pintért láthatóan nem érdekli, hogy a nézők mennyire szoronganak vagy borzadnak el a bemutatott szituációkban. Olyan ő, mint egy elbeszélő, aki kulcslyukon át követi az ajtó túloldalán alakuló sorsokat, és azokról érzelemmentesen tájékoztatja a mögötte furakodó hallgatóságot. Szemrebbenés nélkül nyúl tabuhoz közeli témákhoz, és rántja le róluk a leplet.

Aki laza, kacagós színházi élményre vágyik, ne váltson jegyet az előadásra. Rosszul fogja érezni magát, arról nem beszélve, hogy a látottak nyomot hagynak a lelkén. Aki viszont késznek érzi magát a súlyos témák befogadására, annak ott a helye a nézőtéren. De készüljön fel a katartikus élményre. És szorítsa jó erősen a szék karfáját. Mindez a dráma szívszorító hatását nem enyhíti, de abban segít, hogy megőrizzük az illúziót: mi csak külső szemlélők vagyunk az ÉLET-ben.

További információ: itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://orkhesztra.blog.hu/api/trackback/id/tr758173640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról