Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról

2015. december 11. 17:11 - kothoga

Shakespeare narancssárgában

Makbett

Egy klasszikus darab átültetése napjaink körülményei közé nem egyszerű mutatvány. Nem volt ez másképp a Macbeth-tel sem. William Shakespeare írását 1972-ben szabta át Eugéne Ionesco, majd a művet Alföldi Róbert vitte színpadra úgy, hogy abban a jelenkori honi elit elé tartson görbe tükröt.

makbett.jpg

(Mészáros Csaba felvétele)

Még el sem kezdődik az előadás, a néző számára egyértelmű: Magyarországon járunk. Ez a darab rólunk fog szólni. Szinte minden - ki merem jelenteni, hogy politikai hovatartozástól függetlenül - gusztustalanul narancssárga. Az ijesztő, ám egyszerű díszlet nem lesz kevésbé rémisztő, amikor azt betöltik a színészek. Duncan király (Hevér Gábor) és a teljes pereputtya ellenszenves figurák tömkelege.

A hatalomról beszélnek, és mindenki fél. Aki már megszerezte, azért, mert elvesztheti, aki még nem, azért, mert talán sosem lesz az övé. Ennek árnyékában cselszövések, vérontások, látomások bonyolítják a történetet, de az egy pillanatig nem tér el a fő csapásiránytól. Aztán Duncan törvényszerű meggyilkolása Makbett (Orosz Ákos) uralkodását hozza el, de az új király is csak egy dologban lehet biztos: a saját bukásában.

Színházi körökben úgy tartják, hogy a Macbeth nevének kiejtése balszerencsét hoz, ezért azt kerülik, és a művet helyette Skót darabként emlegetik.

A darab vége a megnyugvás és a lezárás helyett valami egészen másról szól. Ahogy a mai magyar társadalomban, a narancssárga díszletek között is bebizonyosodik, hogy mindig van lejjebb. A jóslat szerint feltűnik a színen Duncan fia, Macom (Fehér Balázs Benő), aki rémisztőbb, mint azt bárki is el tudná képzelni. Jéghideg személyiség. A hatalmat a hatalomért szereti, és senkit nem ringat illúzióban: a vérontás folytatódni fog. Kétség nem férhet hozzá, hogy minden korábbinál kegyetlenebb uralkodó lesz.

Alföldi rendezése rágós falat a nézőnek. Az alkotók rengeteg szimbólumot szőttek a sztoriba, ezek megfejtése emberes feladatot ró a közönségre. Nem kizárt, hogy a történet sokaknál csak napokkal, hetekkel később áll össze - úgy-ahogy - szerves egésszé. És lesznek olyanok is, akik nem vesződnek ezzel, csupán elkönyvelik, hogy Alföldi talán maga sem tudta, hogy mit akar.

Pedig ha valaki rászánja az időt, sok mindent kibogozhat a kuszának tűnő szálakból. Függetlenül attól, hogy az átlagnéző csak az előadást közelről megtekintő kék macival, esetleg a színpadon időnként végigbotorkáló rettegő kispolgárral képes azonosulni.

További információ: itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://orkhesztra.blog.hu/api/trackback/id/tr398153676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról