Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról

2016. május 11. 20:39 - kothoga

Reggeli színház

Nulladik óra

Eszedbe jutott már, hogy milyen volna nem este, hanem valami szokatlan időpontban színházba menni? Nos, ha igen, akkor talán már jártál a Momentán Társulat Nulladik óra című előadásán. Ha nem, itt az idő pótolni a hiányosságot. Ez egy olyan nulladik óra, melyet képtelenség nem szeretni.

 image.jpg

Bódy Gergő (fotó: momentantarsulat.hu)

Hétfő reggel fél hét után már gyülekeznek az emberek az Ó utca 4. szám előtt. Érdekes módon négy rendőr is megjelenik, és igazoltatni kezdik a vidáman parolázó polgárokat. Nem kizárt, hogy az érintettek mindezt kellemetlennek tartják, de nem sokkal később, amikor odabent az improvizáló színészek "feldolgozzák" a szituációt, már aligha sajnálják az incidenst. (A rendőrök a szomszédban történt betörés miatt kérdezősködtek.)

Az alagsori helyiségben már kész reggeli várja a látogatót. Kávé, tea, kakaós csiga, croissant. Aztán lassan mindenki befejezi a reggelit, és kezdődhet a móka. Bódy Gergő konferanszié köszönti a megjelenteket. Ígéri, hogy remekül fogunk szórakozni, és olyan hétfő reggelünk lesz, mint még soha. Úgy legyen!

Rövid tornát követően jönnek a színészek. Várady Zsuzsa, Molnár Levente, Harsányi Bence és Tóth Barnabás egyaránt narancs-feketében pompázik. Egy olyan dallal nyitnak, melynek mondanivalóját a közönség rakja össze a helyszínen, a sorok vége mégis összecseng. Fergeteges rímek kerekednek a szójátékokból. Ez még akkor is komoly teljesítmény, ha vélelmezzük, a művészek panelekből építkeznek.

image_1.jpg

Viccelődés közben (fotó: momentantarsulat.hu)

Aztán a folytatásban az improvizáció magas fokát látjuk. A momentánosok bármely helyzetet és feladatot remekül reagálnak le. Élettel és mókával töltik meg a közönségtől begyűjtött reggeli helyszíneket és szertartásokat, valamint nyári elfoglaltságokat. Nem lőném le a poént, hogy az előadás a későbbi nézők számára is tartogasson izgalmakat. Bár valójában ennek nincs jelentősége, hiszen a közönség sokszínűsége és a színészek kreativitása miatt semmi esély nincs rá, hogy egymáshoz hasonló előadások szülessenek. Egyik pillanatban sem tudni, hogy a következő mit tartogat számunkra.

A Momentán Társulat produkciója igazi gyöngyszem a budapesti kulturális életben. A reggeli műsoruk már évek óta szórakoztatja a korán kelésre hajlamos nézőket. Az egyórás előadásuk dinamikus és könnyed, talán még jobb orvosság az álmosság ellen, mint egy csésze erős kávé.

-----------

További Információ a színház honlapján.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://orkhesztra.blog.hu/api/trackback/id/tr158708056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Írások, kritikák, kedvcsinálók színdarabokról
süti beállítások módosítása